Az iparűzési adó optimális megosztása

1. Az iparűzési adó optimális megosztása

Az iparűzési adóra vonatkozó rendelkezések 1993. január 1-jétől tartalmaznak megosztásra vonatkozó előírásokat. A megosztás elvi alapja mellett a törvény a mellékletében foglaltak követését írja elő. Ez ma is így van, csupán időközben a törvény mellékletének előírásai változtak meg. A megosztás szabályai korántsem egyértelműek, amely felesleges bizonytalanságot kelt az adózók körében. Mégis a jogszabály előírásainak fogyatékossága nem ad okot arra, hogy ne az optimális módszer kerüljön alkalmazásra!

[A Pénzügyminisztérium véleménye szerint a „megosztás” szó nyelvtani értelmét tekintve nem vezethet olyan megoldásra, ahol nincs érdemi megosztás, tehát valamelyik fióktelepre 0 Ft iparűzési adó jut. Márpedig ez a vélemény nincs összhangban a jogszabállyal! A törvény szövege a megosztásra vonatkozóan különös szabályokat ír elő a mellékletben, amelyet, ha az adózó szó szerint követ, akkor – legjobb adófizetői szándéka ellenére is – gyakran juthat 0 Ft-os megosztási eredményre.

Ne alkalmazza ezt a trükköt az az adózó, ahol az önkormányzati adóhatósággal szemben felmerülő jogvitát a vezetőség, vagy a tulajdonos nem kívánja végigvezetni, az eljárás bizonyos szintén inkább álláspontja érvényesítése nélkül visszavonulna (pl. a közigazgatási hivataltól kapott elutasító határozat kézhezvételekor)!

A leggyakoribb eset az az önálló dolgozó egyéni vállalkozó, aki önállóan dolgozik (nincs más foglalkoztatottja), de munkáját nem lakóhelyén, hanem egy másik településen lévő telephelyén (pl. Budapesten) folytatja. Ebben az esetben azért nem tartalmazhat adófizetési kötelezettséget a lakóhelyére benyújtott iparűzési adóbevallás, mert a megosztás nyomán a telephely szerinti tevékenységre nem osztható adóköteles bevétel. Ez abból ered, hogy a tevékenység személyes jellege alapján, az önkormányzat illetékességi területén foglalkoztatottak korrigált átlagos statisztikai állományi létszáma 0 fő, és eszközeit Budapesten használja.

A megbízási jogviszony alapján tevékenykedő tagok, ügyvezetők, vezető tisztségviselők munkavégzésének helye szerinti megosztás sincs rendesen szabályozva. Ebben az esetben vajmi kevés esély van arra, hogy az adózó meg tudja határozni a munkavégzés helyét és idejét (munkaviszony hiánya miatt a megfelelő nyilvántartások nem lévén).

Az eszközök tárolására szolgáló – de a tevékenységre nem jellemző – ingatlanok (pl. Budapest külterületén fekvő garázs) figyelembevételével történő megosztás esete is alulszabályozott, amit jellemzően a szellemi tevékenységet végzők (pl. tanácsadó cégek) használhatnak fel, hiszen a fióktelepen lévő ingatlanra oszthatják bevételüket, pedig lehet, hogy azon a településen nincs is iparűzési adó. Márpedig hiába hivatkozik az önkormányzati adóhatóság arra, hogy a törvény szerint „a tevékenység sajátosságaira leginkább jellemzően” kell a megosztást végrehajtani (Htv. 39. § (2)), ha a tevékenységhez egyszerűen nem szükséges „munkahely”, és a felmerült személyi jellegű költségek felmerülésének helye az előbbi eset szerint nem jelent értelmezhető alapot a megosztásra.

Az egyéni vállalkozók esetében a telephely keletkeztetésében tévhitek uralkodnak. Hibás az az elképzelés, hogy az egyéni vállalkozó helyi adó szempontjából tekintendő telephely kizárólag az okmányiroda (korábban polgármesteri hivatal) bejegyzésével jön létre. A törvény szövege tartalmi elemektől teszi függővé a telephely létét vagy nem létét, ezért indifferens, hogy mi szerepel a vállalkozói igazolványban. (Htv. 52. § 31.) Mindez azért érdekes, mert az Okmányirodák a Belügyminisztérium jogsértő gyakorlatát követve elutasítják (nem végzik el) az olyan módosítási bejegyzéseket, amely során a telephely címére vonatkozóan az egyéni vállalkozó nem terjeszt be iratokat (tulajdoni lap, bérleti szerződés, lakcímkártya szerinti tartózkodási hely stb.).

A Belügyminisztérium arra hivatkozik, hogy az Okmányirodák itt bizonyítási eljárást (Áe. 26. §) folytatnak le, ami hamis állítás, hiszen akár a tényállás tisztázásának, akár az abból fakadó bizonyítási eljárásnak egy sor formai követelménye van (az iratok átvétele, ügyirat készítése, tájékoztatás, határozat stb.). Amennyiben az okmányirodán a telephelyét bejelenteni kívánó egyéni vállalkozó esetében nem történhet meg ez az „állítólagos” bizonyítási eljárás, akkor az Okmányiroda egyszerűen „elhajtja” a vállalkozót…

Vita tapasztalható az iparűzési adó tekintetében, azért is mert a Pénzügyminisztérium szerint a külföldi fióktelepen végzett tevékenységből származó bevételt is úgy be kell vonni az iparűzési adó alapjába. Az érintettek szerint ekkor létrejön a fennálló egyezmény alapelvével szembeni, ún. kettős adóztatás. A helyzet valójában az, hogy a kettős adóztatás alkalmazása fel sem merül, ugyanis a telephelyre jutó árbevételt – személyi jellegű költségek megosztása által kapott hányados segítségével – meg kell osztani a telephely(ek) és székhely között, beleértve a külföldi telephelyre jutó összeget is. Ezt követően csak a maradék (Magyarországra jutó) adóalap lenne adóztatható és tovább osztható.