1.6.1. Számla
Mindazokban az esetekben számlahelyesbítésre kerül sor, amikor a számlában megállapított adót módosítani kell (utólag adott engedmény, téves adómegállapítás stb.).
Helyesbítés kizárólag abban az esetben végezhető, ha az Áfa-törvény 45. § (1) a) és b) pontjaiban meghatározott adatok hibásak, azaz ha az adóalany az áthárított adó összegét valamint az annak meghatározásához szükséges tételeket módosítja vagy az adót utólag kívánja felszámítani és áthárítani. Ilyen esetben a korrekciót számítógépes számla esetén is helyesbítő számlával kell elvégezni. Minden más, számítógéppel kiállított számlával kapcsolatban felmerült hiba esetén sztornírozásnak van helye.
A helyesbítő számlának tartalmaznia kell a helyesbítés tényére utaló jelzést, az eredeti számla azonosításához szükséges adatokat, valamint az eredeti, és a módosított (a helyesbítés utáni valós) tételeket, továbbá a kettő különbözetét, amelynek az előjele attól függ, hogy a helyesbítés milyen irányú volt.
A helyesbítő számla alapján a már elszámolt árbevételt módosítani kell, az eredeti számla szerinti teljesítés időpontjával. A bevallásban értelemszerűen már csak a különbözetet kell figyelembe venni, hiszen az eredeti számlán szereplő adatokat egyszer már bevallották.
Csökkenő adóalap és adó esetében ez pótlólagos adólevonást eredményez, amellyel a helyesbítő számlát tartalmazó adóbevallásban szereplő a fizetendő adó összegét csökkenteni kell. A vevő csak a számla birtokában szerepeltetheti a helyesbítő számlát a bevallásban
Azokban az esetekben, amikor a helyesbítés az adókötelezettnél az adó növekedését eredményezi, a többlet adó befizetése az eredeti számlában feltüntetett teljesítési időpont szerint esedékes, mint befizetendő adó. Ezért az adókötelezettnek önellenőrzési pótlék megállapítása mellett önellenőrzést célszerű végeznie.
Több tételből álló számla esetében, amikor a helyesbítés nem minden tételt érint, a változatlan összegű tételeket a helyesbítő számlában nem kell feltüntetni. Annak azonban egyértelműen ki kell derülnie, hogy az eredeti számla mely tételei módosultak (sorszámra hivatkozással, szöveges hivatkozással stb.). A helyesbítő számla ugyanis soha nem önmagában szemlélendő, azt mindig az eredeti számlával együttesen kell kezelni, a gazdasági eseményt együtt tükrözik.
A helyesbítő számla ismételt helyesbítésekor kiinduló állapotnak az utolsó helyesbített adatot kell tekinteni. H a számlahelyesbítés az adókötelezettnél a befizetendő adó csökkenésére vezet, a helyesbítést - folyamatos teljesítésűnek minősülő tevékenység esetében is a helyesbítő számla kibocsátását magába foglaló adóbevallásban lehet figyelembe venni.


