Elsősorban a munkavállalóknak kíván segíteni az október 1-én hatályba lépett 272/2012. Kormányrendelet, de jól jöhet vállalkozók számára is, ha olyan dolgozót szeretne foglalkoztatni, aki a munkavégzés helyétől távol él, ezért extra költséget jelentene az utazás, lakhatás.

Ki kaphat támogatás?

Támogatást az kaphat, aki legalább 100 km-re vagy 6 órás utazásra lakik a kinézett munkahelytől. Szükséges még, hogy legalább 3 hónapja álláskeresőként legyen nyilvántartva, vagy pályakezdőként keressen állást.  A csoportos létszámleépítéssel érintett munkahelykeresők is kaphatnak támogatást, függetlenül attól, hogy mióta álláskeresők.

Mennyi a támogatás?

A támogatást másfél évig adják, az első fél évben 100 ezer forint, a másodikban 60 ezer forint, a harmadik fél évben pedig 40 ezer forint maximális összegben, havonta. Ha nem egyéni a lakhatási támogatás, hanem családi, akkor 150 ezer, 90 ezer és 60 ezer a maximális havi összeg, a háromszor hat hónap alatt. Ebben az esetben legalább két főnek meg kell felelni a támogatás igénybevételi feltételeinek. Ha legalább hárman teljesítik a feltételeket, akkor 200 ezer, 120 ezer és 80 ezer forint lehet a támogatás.

Egyéb feltételek

Az új munkaviszonynak is eleget kell tennie néhány feltételnek. Legalább 6 hónapra kell, hogy szóljon és minimum heti 20 órát kell dolgozni, vagy közalkalmazotti jogviszonyt kell létesítenie a munkavállalónak. A munkabér nem haladhatja meg a minimálbér háromszorosát. A már fent is említett 100 km-es távolságra kell lennie a munkavégzés helyének a lakóhelytől, illetve a napi utazás köztük, tömegközlekedéssel (oda és vissza) a 6 órát meg kell haladja. Érvényes munkaszerződés szükséges a támogatás igénybevételéhez, és egy nyilatkozat a munkáltatótól, miszerint fél évig foglalkoztatni kívánja a munkavállalót. Könyvelőirodánk arra figyelmezteti az érintetteket, hogy az újra kötött munkaszerződés nem járható út a támogatáshoz. Ennek oka, hogy a kritériumok szerint az utolsó munkahely nem lehet az új munkáltatónál és a munkavégzés helye sem lehet azon a településen, ahol utoljára dolgozott a támogatott. A támogatást bérelt lakásra, házra lehet igénybe venni.

A támogatást a munkavállaló kaphatja, a kérelmet is neki kell beadnia, a lakóhelye szerint illetékes munkaügyi kirendeltségen, ahol a döntést is mérlegelés után meghozzák.

Költözködési hozzájárulás

A költözködési hozzájárulás a munkáltatói, szolgálati érdekből történő áthelyezéskor a lakóhely változása miatt a költözködéshez nyújtott szolgáltatás, valamint a költözködéshez jogszabály alapján nyújtott munkáltatói költségtérítés, átalányutazásra, szállításra, költözködésre, lakás-helyreállításra, amely a feltételeknek megfelelő juttatás adómentes jövedelem. Ha a juttatás a feltételeknek nem felel meg, akkor a magánszemély bérjövedelme. Adómentes esetben nem hoz létre társadalombiztosítási kötelezettséget. A támogatásra fordítandó keretösszegről a kormány nem adott közzé információt.