Partnerprogram
LÉPJEN BE A BIZALOM KÖRÉBE…
Tisztelt Partnerünk!
A mai bizonytalan gazdasági környezetben cégünkben még inkább megerősödött az a gondolat, hogy az egyik legjobb módja annak, hogy biztos lábakon álljunk és fejlődhessünk az, ha támogatjuk, segítjük egymás munkáját, előrehaladását. Ettől az ötlettől vezérelve hívtuk életre partnerprogramunkat.
Sokat gondolkoztunk azon, hogyan könnyíthetnénk meg szerződéses partnereink mindennapjait, hogyan tudnánk némi terhet levenni vállukról. Arra jutottunk, hogy leginkább olyan költségkímélő módszereket kell rendelkezésükre bocsátanunk, melyek segítségével optimalizálhatják, csökkenthetik költségeiket. Olyan hasznos szolgáltatásokat igyekeztünk összegyűjteni, melyeket szinte minden cég igénybe vesz, ezért kiemelt cél lehet az ezekhez kapcsolódó költségek minimalizálása:
Ha úgy gondolja, hogy a fenti ajánlatok valamelyike az Ön cégének is hasznos lehet, akkor kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy mielőbb igénybe is vehesse a partnereink részére biztosított egyedi lehetőségeket.
Ha úgy gondolja, hogy az Ön tevékenysége, termékei is hasznosak lehetnek partnereinknek, kattintson ide.
Telefon
Szeretné csökkenteni telefonköltségeit? Válasszon partnerünk, az MKKVE versenyképes flottaajánlataiból és garantáltan mérséklődnek kiadásai.
Az EU-TAX Kft. ügyfelei összehasonlító felmérést és privát tanácsadást igényelhetnek.
További információk
Reklám, marketing
A Délmagyarország Kiadó napilapos és online szakértő csapata segít cége számára megtalálni és lebonyolítani a legköltséghatékonyabb médiamegoldásokat, reklámkampányokat.
Az EU-TAX Kft. ügyfelei egyedi kedvezményben részesülnek.
További információk
Webfejlesztés
Szakértő partnerünk, a Webmotion Kft. segít, hogy cége modern, jól használható weboldallal, webáruházzal rendelkezhessen és még több vevőhöz jusson.
Az EU-TAX Kft. ügyfelei weboldal vagy webáruház készítés esetén az elkészítési díjból 15% kedvezményt valamint 1 évig ingyenes tárhely szolgáltatást kapnak.
További információk
Pályázati tanácsadás, pályázatírás
Nem akar lemaradni a legújabb pályázati lehetőségekről? Profi partnerünk, a Demaximus Kft. segít Önnek minden pályázattal kapcsolatos kérdésben.
Az EU-TAX Kft. ügyfelei 15% kedvezményt vehetnek igénybe.
További információk
Irodabútor
Partnerünk a Szabó és Társa Bt. 20 éves tapasztalattal készít egyedi irodai és egyéb bútorokat. Ha minőséget és mellette gyors munkát vár, mi őket ajánljuk!
Az EU-TAX Kft. ügyfelei 15% kedvezményt vehetnek igénybe.
További információk
Autó szervíz
Járt már úgy, hogy autója cserben hagyta, de a szervizben nem tudtak csereautót adni?
Partnerünknél, az Autoclassic Hungary Kft-nél a teljes körű szervízszolgáltatáson túl, a csereautóról is gondoskodnak!
Az EU-TAX Kft. ügyfelei 15% kedvezményt vehetnek igénybe.