Manapság egyre többet hallani ezt a szópárost. De mit is jelent ez a kifejezés pontosan. Sajnos nincs tisztázva a jelentése. Általában frissen alakult cégek, induló innovatív vállalkozásokat szokás így nevezni.

A startup vállalkozást, mint kifejezést jellemzően az IT szektorban használják. Olyan vállalkozások ezek, ahol összeáll egy csapat, valami ötlet köré szerveződve. Céljuk az ötlet megvalósítása, de legritkább esetben szorítkoznak kis hazánk határai közé. Őket az motiválja, hogy a nemzetközi piacra lépjenek, ott érjenek el sikereket. Mindezt nagyon gyorsan. Egy startupnak az informatika rohamos fejlődésével összhangban, nagyon gyorsan kell felvennie a lépést. Ha nem bírja a nyomást és az iramot, akkor mondhatni csak percei vannak a nemzetközi piacon!

Startup…

Ha egy startup kifejleszt egy alkalmazást, azt általában rögtön elérhetővé teszi a felhasználók számára, így gyorsan hatalmas számú emberhez jut el. Itt jön az első buktató! Lekezelni, mind emberileg, mind megfelelő technikai háttérrel ezt az érdeklődést. A sok felhasználónak köszönhetően rögtön lesz visszacsatolás a terméket illetően, mit és hogyan kell módosítani, fejleszteni, lehetőleg minél hamarabb, de az se baj, ha azonnal.

Aztán jön a második hullámvölgy!
Minden szép és jó, rengeteg felhasználó van, a világ számos pontjáról, de ebből bevételt kellene realizálni. Itt dől el a startup jövője. Az alkotók tudnak e megfelelő üzlet modellt az elképzelésük mögé tenni. Az emberek fognak-e érte fizetni, mert amíg ingyen van mindenki imádja, de ha ki kell nyitni azt a bizonyos pénztárcát…
Ha ezt sikerül megoldani, akkor mondhatjuk, hogy a startup életképes.
A nagy mamut cégek ilyenkor jelentkezhetnek, hogy szeretnék felvásárolni a kis startupot beolvasztva a saját rendszereikbe. Példaként említeném, hogy tavaly, alig fél éves működés után hagyta abba a működését egy magyar start up, a Sold, mert felvásárolta őket a Dropbox. Illetve jöhetnek a pénzügyi befektetők, akik látják a potenciált az egy-két hónappal korábban még egy garázsból működtetett rendszerbe! Erre példaként egy szegedi startup, az Antavo, akiknek munkájára egy külföldi befektetői hálózat figyelt fel.

Most ez így hirtelen lehet, hogy sok és bármennyire is lehetetlennek és elképzelhetetlennek tűnik, nem az! Gondoljunk csak a Prezi-re, a Ustream-re, mind magyar startup és milyen sikerek tudhatnak maguk mögött és mi állhat még előttük!

Egyre több ilyen innovatív vállalkozás jelenik meg az országban és egyre több ilyen kezdeményezés van, aminek a célja a fiatal innovatív vállalkozások, a startupok támogatása.