8. Az önfoglalkoztatás

Az önfoglalkoztató fogalma elsőként a közösségi jog „self-employed” kategória magyar fordításakor merült fel. Vitatott volt ugyanis, hogy ez vajon a magyar jogban meglévő egyéni vállalkozónak felel-e meg, vagy attól eltérő fogalom.

A Magyar Köztársaság és az európai közösségek és azok tagállamai közötti társulás létesítéséről szóló Európai Megállapodás kihirdetéséről rendelkező 1994. évi I. törvényben végül az önálló vállalkozó megjelölést alkalmazták. A 2215/1998. (IX. 30.) Korm. rendelet úgy határozta meg, hogy „ a Kormány egyetért azzal, hogy a Társulási Megállapodás végrehajtásánál önfoglalkoztató alatt a társadalombiztosítás ellátásaira, és a magán nyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény szerint egyéni vállalkozónak minősülő vállalkozót (vállalkozást) kell érteni. E határozatban tehát a „self-employed” az egyéni vállalkozónak megfelelő fogalom.

Az önálló vállalkozó fogalma a külföldiek önálló vállalkozóként történő gazdasági célú letelepedéséről szóló 1998. évi LXXII. törvényben került először meghatározásra. E törvény úgy rendelkezik, hogy külföldi állampolgár önálló vállalkozóként a magyar állampolgárokra vonatkozó feltételekkel jogosult gazdasági tevékenységet kezdi, illetőleg folytatni a külön törvényben meghatározott egyéni vállalkozás, illetőleg az általa bejegyzett egyéni cég, vagy önfoglalkoztatás formájában, feltéve, hogy számára e jogosultságot, és e jogosultság érvényesítésére vonatkozóan a nemzeti elbánást nemzetközi szerződés kifejezetten biztosítja. E törvény alkalmazásában önfoglalkoztatás: minden olyan, a jogszabályok szerint önállóan végezhető, és az egyéni vállalkozásról szóló törvény hatálya alá nem tartozó gazdasági tevékenység, amelynek gyakorlója az egészségbiztosítási, illetve a nyugdíjbiztosítási szolgáltatások gondoskodni fedezetéről szóló jogszabályok szerint maga köteles

A jelenlegi jogszabályok közül anélkül, hogy a definícióját meghatározná a foglalkoztatás elősegítéséről, és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (Flt.) említi ezt a foglalkoztatási formát. Ennek 17. §-a kimondja, hogy az önfoglalkoztatás támogatására pályázati eljárás alapján támogatás nyújtható annak a munkanélkülinek, aki munkaviszonyon kívüli tevékenységgel gondoskodik önmaga foglalkoztatásáról, ide értve azt is, aki vállalkozást indít, vagy vállalkozáshoz csatlakozik, továbbá annak a személynek, aki az Flt. alapján munkanélküliek munkavállalóvá válását elősegítő támogatásban részesül.

Jelenleg az önfoglalkoztatásra vonatkozó jogszabály koncepciója egyelőre még társadalmi vita alatt van. Nem tisztázott, hogy kik tartoznak ebbe a rétegbe: vajon valamennyi egyéni vállalkozót önfoglalkoztatónak lehet minősíteni függetlenül attól, hogy van saját alkalmazottja, vagy nincsen vajon ide sorolhatók-e a társas vállalkozások személyesen

közreműködő tagjai. Legutóbb az önfoglalkoztatás színlelt szerződés témához kapcsolódó intézkedésekről született 2032/2004. (II. 12.) Kormányhatározat foglalkozott ezzel a kérdéskörrel. E határozat elrendelte, hogy el kell végezni az egyes Európai Uniós tagállamok önfoglalkoztatás témakörével összefüggő szabályainak vizsgálatát. A nemzetközi felülvizsgálat alapvető feladata tekintettel arra, hogy a közösségi jog keretjelleggel meghatározó ismérvek segítségével határozza meg a munkavállalók, és az önfoglalkoztatók körét, és e fogalmak tényleges szabályokkal való kitöltése a tagállamok feladata, hogy a nemzeti szabályok megismerése, és ezek figyelembevétele szerepet kaphasson az egyértelmű hazai szabályozási koncepció kialakításában.