Mikor éri meg egy pályázat egy adott vállalkozásnak? Milyen konkrét feladatokkal kell szembenéznie a nyertes pályázóknak? Hogyan lehet már most készülni a jövő évben megnyíló lehetőségekre? Mikor érdemes mindenképp pályázatíró közreműködését igénybe venni?

Felkészülés a feladatokra

Egy pályázaton akkor érdemes indulni, ha a vállalkozás tevékenységi köréhez, célkitűzéseihez illeszkedik a megvalósítandó projekt, és az anélkül is szerepel a tervek között, hogy arra pályázatot írtak volna ki. Megalapozott költség-megtérülési számítások is szükségesek, és egy precíz üzleti terv. Szakértelem kell ahhoz, hogy átlássunk a pályázatok kusza rendszerén, rá kell érezni, hogy mit akarnak a bírálók látni egy pályázatban, mire kell hangsúlyt fektetni.

A pályázat nem kevés idő

A támogatások felhasználását folyamatosan dokumentálni kell, amely komoly munka- és időráfordítást igényel a munkatársaktól. Emellett az elszámolási folyamat sem egyszerű, külső segítség igénybevétele sem mellőzhető sok esetben, de mindenképp széles körű felkészülést igényel.

A rutinosabb pályázók könnyebben teljesítik már a komplex előírásokat, ezért érdemes a kevésbé jártas vállalkozásoknak pályázatíró közreműködését igénybe venniük. A személyes részvétel azonban minden esetben nélkülözhetetlen, hisz az adott cég elképzeléseit kell, hogy tükrözze a megvalósítás, a cég céljait kell szolgálja és nem utolsósorban a felelősséget is a vállalkozás viseli.

A legfontosabb iránymutató egy konkrét pályázatnál az adott kiírás kell, hogy legyen, a megvalósításnál pedig a támogatási szerződés.

Miért bizonytalanodnak el a pályázók?

Egy pályázatíró cég összegyűjtötte a leggyakoribb indokokat, amelyek eltántoríthatják a vállalkozásokat az indulástól. Érdemes ezeken átlendülni, mert ha az Ön vállalkozását ezek közül bármelyik visszatartja, akkor azzal csak a versenytársai nyerhetnek, pl.:

  • bonyolult a kiírás szövege, nincs időm/türelmem átbogarászni, értelmezni
  • aránytalanul sok az adminisztrációs teher
  • olyan sokan indulnak, úgysem nyerhetek
  • alacsony a támogatottsági szint, nem éri meg a fáradságot
  • nem írnak ki pont arra pályázatot, amire szüksége lenne a vállalkozásomnak
  • teljesíthetetlen dolgokat kell bevállalni a pályázati feltételek között.

Már most lehet készülni a jövő évben megnyíló pályázatokra: érdemes figyelmet fordítani a 2012-es év beszámolójára, mert a 2014-es pályázati lehetőségek megnyílásakor még csak a 2012. lezárt évi beszámolók állnak majd rendelkezésre.  Az utóbbi három év tapasztalata alapján egyre könnyebb feltételekkel lehet indulni a gazdaságfejlesztési kiírásokon. Ami azonban már állandó egy ideje, hogy a pályázó cég saját tőkéje ne legyen negatív, és érje el a rögzített minimumot. Ez Kft.-knél jelenleg minimum 500 ezer forint.