A NAV vizsgálatai szerint a versenyszférában az érintett cégek több, mint 80%-ánál megtörtént a bérkompenzációs béremelés. Több bejelentést is kaptak azonban munkavállalóktól, ami azt jelentheti, hogy kötelezőnek gondolják a munkavállalók a bér emelését.

A bérkompenzációról szóló rendelet 2012. január 1. óta él, a munkabérek nettó értékének megőrzését szolgálja. A személyi jövedelemadóról szóló törvényből kivezetésre került az adójóváírás, és az e miatt kedvezőtlenebb helyzetbe kerülőkön a kormány a munkáltatókon keresztül igyekszik segíteni. A bruttó 212.806 forint alatt keresőkre vonatkozik elvárt munkabéremelés. A munkáltató szabadon eldöntheti, hogy kívánja-e a béremelést megvalósítani. Ha az érintett munkavállalók legalább kétharmadánál nem teszi meg, akkor következményekkel kell szembenéznie: két évig nem indulhat közbeszerzési eljárásokon ajánlattevőként, és nem részesülhet a központi költségvetésből, valamint elkülönített állami pénzalapokból származó támogatásban.

Azok a munkáltatók, akik valamennyi folyamatosan foglalkoztatott dolgozó esetében teljesítik a kormányrendelet szerinti béremelést, -és nem csak a kétharmadnál- adókedvezményt vehetnek igénybe a szociális hozzájárulási adó terhére. Az adókedvezmény úgy került meghatározásra, hogy munkavállalónként maximum 5 %-kal növekedjenek csak a munkáltatók terhei. A folyamatos foglalkoztatás fogalmába beletartoznak a 2011. november 1. és december 31. között bármely munkaviszonyban álló munkavállalók, ha a foglalkoztató 2012-ben is alkalmazza őket. Beletartoznak a körbe a munkából tartósan távol lévők, az ún. jogi állományban lévők is, a már évek óta változatlan bérek aktualizálásával. Az elvárt béremelésnek egy időpontban lehet eleget tenni, s ezt az emelés utáni állapotot fenn is kell tartani, mert csak ebben az esetben a konkrét havi munkabér után lehet igénybe venni az adókedvezményt. A szükséges béremelésnek eleget tenni csak a bérrendszer stabil elemeinek megemelésével lehet, azaz a személyi alapbérrel, az órabérrel, teljesítménybérrel, a rendszeres pótlékokkal. A jutalmat, túlórapótlékot, eseti mozgóbért nem lehet ide venni, mint ahogyan nem lehet a cafeteria elemeket sem.

Az elvárt béremelés összegével és a bérkompenzációval kapcsolatos számításokért keresse könyvelőirodánkat, ügyfeleink részére részletes számításokat is végzünk.

Ha munkaügyi ellenőrzés feltárja, hogy 300.000 forint alatti béreknél nem történt meg a béremelés, egy határozatot hoznak, de bírságot nem szabnak ki, a munkáltató bekerül a rendezetlen kapcsolattal rendelkező munkáltatók közé a hatóság honlapjára.