Hallgatói munkaszerződés esetén január óta elfelejthetik a munkáltatók a szociális hozzájárulási adót a foglalkoztatott diákok után. Sőt, a diákoknak sem kell számolniuk a biztosítási- és járulékfizetési kötelezettséggel. A változástól a hallgatói munkaszerződések számának növekedését várják.

Mi számít hallgatói munkaszerződésnek?

Ha valamely képzés részeként megszervezett szakmai gyakorlaton, illetve képzési program vagy gyakorlati képzés keretében foglalkoztatnak diákot, akkor hallgatói munkaszerződést köthetnek a felek. A foglalkoztatás történhet külső gyakorlóhelyen vagy az oktatási intézmény által alapított gazdálkodó szervezetben, illetve a felsőoktatási intézményben.

Fontos, hogy ebben az esetben is készüljön írásos munkaszerződés, valamint

  • a hallgatónak a munkáltató irányítása szerint kell munkát végeznie
  • a munkáltatónak pedig foglalkoztatási kötelezettsége van, és bért is kell fizetnie a hallgató részére.

A szerződésben próbaidőt nem köthetnek ki a felek.

Van, amikor nem kell a hallgató részére bért fizetni…

A munkáltató nem köteles bért fizetni, ha 6 hetesnél nem hosszabb szakmai gyakorlatról van szó. Azonban ez a fajta foglalkoztatás nem is munkaviszony, épp a bérfizetés hiánya miatt, tehát nem is kell hallgatói munkaszerződést kötni.

Hogyan kell fizetni a hallgatónak?

A díjazás legkisebb szintjét a minimálbérhez kötötték, hetente legalább a minimálbért 15%-át ki kell fizetni a hallgató részére. Ezt az összeget a szakmai gyakorlóhelynek kell fizetnie a diák részére, de máshogyan is megállapodhatnak a felek az intézménnyel.

Ha a munkavégzés nem kapcsolódik közvetlenül képzési programhoz, akkor a felek megállapodása alapján kap a hallgató bért.

Hogyan adózik a hallgatói munkaszerződéssel kifizetett bér?

A gyakorlati képzés idejére fizetett bérből adómentes a minimálbért meg nem haladó rész. Az e fölötti részt személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség terheli. A jövedelem az összevont adóalap része lesz, mint nem önálló tevékenységből származó jövedelem.

Azok a hallgatók, akik munkaviszonyban állnak, a társadalombiztosítási ellátások szempontjából biztosítottnak számítanak. Azonban ez év januárjától nem biztosítottak a hallgatói munkaszerződéssel foglalkoztatott diákok, és ezzel együtt őket mentesítették is a biztosítási és járulékfizetési kötelezettség alól.

Tehát annak ellenére, hogy a diákok a szakmai gyakorlatra díjazást kapnak, mégsem lesznek jogosultak a pénzbeli egészségbiztosítási ellátásokra, az álláskeresési ellátásra, és az így ledolgozott idő sem jelent szolgálati időt a nyugdíj szempontjából.

Mi a teendője a hallgatói munkaszerződéssel diákot foglalkoztató munkáltatónak?

Januártól nem számít biztosítottnak a hallgatói munkaszerződéses diák, ezért ezeket a hallgatókat ki kell jelentenie a munkáltatónak. Ezt a T1041-es nyomtatványon lehet megtenni.  Ezzel együtt a szociális hozzájárulási adót sem kell a továbbiakban megfizetni a diákok után. Ha volt tapasztalatuk a témában, akkor tudhatják, hogy múlt évig 27%-os szocho-t kellett fizetni ebben az esetben, illetve a diákok béréből is levonásra került 18,5 %, azaz 10% nyugdíjjárulék és 8,5% egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék.