Néhány héttel ezelőtt egy bejegyzésben tanácsokat kaphattak olvasóink, hogyan kezelhetik eredményesen a tartós vevőkintlévőségeket. Könyvelőirodánk most szeretne segítséget nyújtani abban is, hogy hogyan használhatnak ügyfeleink néhány ügyes, sokszor kézenfekvő, de mégsem gyakran bevetett módszert a beragadt követelések minimalizálására.

Beragadt követelések megelőzése

Szerződéskötés előtt mindenképp érdemes odafigyelni az iparági előrejelzésekre, és extra biztosítékokat beépíteni, ha a partner kockázatos szektorban működik. A statisztikák szerint az iparágak között a papíripar vezet a leghosszabb fizetési határidővel, és csak második az építőipar. A bedőlési kockázatokat tekintve az építőipar vezet, ahogyan az elmúlt három évben is, itt több, mint 6% a bedőlési arány. Kockázatosnak számít még a cégbedőlések tekintetében a vendéglátóipar, a szálláshelyszolgáltatók, a bányászat és a kőfejtés. A credit managerek (hitelek vagy vevőszámlák kockázatával foglalkozó pénzügyi szakemberek) szerint rendkívül fontosak az előrejelzések, hiszen szerintük a kulcskérdés az, hogy az adott vevő milyen helyzetben lesz 30, 60, 90 vagy 120 nap múlva, amikor a most kiállított számlát fizetnie kell.

Adatokat szerezhetnek ingyenesen és fizetség fejében is. Ingyenesen lehet utánanézni a partnereknek a https://www.e-cegkozlony.gov.hu/ oldalon, vagy megtekinthetnek közzétett beszámolót itt is: https://e-beszamolo.kim.gov.hu/. A https://occsz.e-cegjegyzek.hu/info/page/ceginfo oldalon csak szerződéskötés, fizetés után lehet  az adatokba betekinteni. Az ismeretlen új ügyfél esetében a cég ügyvezetőjének, tulajdonosainak egyéb érdekeltségeit, az azok ellen folyó esetleges eljárásokról szóló információkat például a korbetartozas.hu-ról lehet beszerezni.

Az Eu-Tax Consulting szegedi adótanácsadó iroda ajánlja: ha nem is tudnak külön fizetni céginformációs szolgáltatásért, mindenképp érdemes figyelni legalább a sajtóhíreket, de belső információs adatbázisokra is támaszkodhatnak ügyfeleink egy-egy meglévő vevő monitorozásánál, pl. rendelésállomány változására, rendelések gyakoriságának alakulására, átlagos fizetési napok változására.

Új vevőnek történő szállítás előtt érdemes referenciát gyűjteni, informálódni más beszállítóktól, ellenőrizni a NAV oldalán, nincs-e eljárás alatt a cég. Érdemes figyelni arra is, ha van a vezetés tulajdonában hasonló profilú vállalkozás, ugyanis oda könnyen kimenthetik a vagyont adott esetben. Ügyes, fifikás kérdésekkel érdemes készülni a személyes megbeszélésre, térjenek ki a létszámra, jövőbeni tervekre, puhatolózzanak arról, mennyire ismeri az ügyfél a saját piacát, a versenytársait, és nyugodtan kérdezzék meg, lízingelt vagy vásárolt autóval érkezett-e a megbeszélésre.

Sajnos a mai gazdasági körülmények sok olyan ügyfelet is belekényszerítenek az adósságokba, akik akarnak fizetni, de nem tudnak, azonban csak fizetési szándékkal még nem jutnak jobb helyzetbe a szállítói oldalon ügyfeleink.

Szegedi könyvelőirodánk tapasztalata alapján nagyobb utólagosan fizető vevővolumen esetén érdemes elkészíteni egy követeléskezelési szabályzatot is, pontos felelősségi körökkel, hogy elkerüljék az olyan eseteket például, amikor egy munkahelyét elhagyó üzletkötő köt még utoljára egy nagyobb üzletet az egyik rosszul fizető vevővel. A szabályzatban rögzíteni kell, hogy ki és milyen időközönként tekinti át a követeléseket tartalmazó listát.

Figyeljenek a potenciális veszélyekre: a tapasztalatok alapján a régi cimborák cégei, az egyetlen kiemelt projektre, tételre szerződő partnerek, és a frissen bejegyzett cégek lehetnek leginkább a későbbi fejfásuk okozói.