SZÉP-kártya: meghosszabbították a felhasználhatóságot – 2013. május 31-ig felhasználhatóak a munkáltatók által a SZÉP-kártyákra 2011-ben feltöltött összegek.

Az eredeti szabályozás szerint az adott évben feltöltött összeg a következő év végéig volt felhasználható, ezt most a karácsonyi ünnepek után, december 30-án hosszabbították meg, miután kiderült, hogy 145 millió forintnyi összeget nem költöttek el a jogosultak a kártyákról. A módosítás kapcsán készítettünk  egy összeállítást a SZÉP-kártyáról, és a friss változásokról.

500 ezer forintos értékhatár

Nincs változás abban, hogy a dolgozónként adható juttatás maximális értéke évi 500 ezer forint. Ennek adóterhe: a támogatás 1,19-szerese után 16% SZJA és 14% EHO. (az EHO 2012-ben 10% volt). A munkavállalót nem terheli adó, sem járulék. A juttatás maximális összegéből 225 ezer fordítható szálláshely szolgáltatásra, vendéglátásra 150 ezer forintot, 75 ezer forintot pedig szabadidős tevékenységre. Az összegek nem átcsoportosíthatók.  A jogszabályi előírás alapján pl. az átutalt munkáltatói juttatás a cég rendelkezése szerinti alszámlán kerül jóváírásra, azt átcsoportosítani nem lehet, “csak” felhasználni az adott alszámla szabályai szerint. Kilépő dolgozó esetén az esetleges túlfizetés (előrefizetés) a munkáltatónak nem utalható vissza, a cég köteles a kilépéskori elszámolásban a dolgozóval rendezni azt.

Feltöltés ütemezése

Nem szükséges havonta egyforma összeggel vagy egyetlen összegben feltölteni a kártyára a juttatást, nincs a törvényben szabályozva az utalások ütemezése. Akár az éves eredményességétől is függővé teheti a cég a feltöltéseket. Az egyetlen elvárás, hogy az adott évben megérkezzen az összeg a kártyakibocsátóhoz.

Korábban a határidőig fel nem használt összeg elveszett, most a munkáltatók május 31. után újra szétoszthatják a dolgozóik között a fel nem használt összeget.

Elfogadóhelyi változás

November 25-től a felhasználás feltételei is változtak, szolgáltatás közvetítőjével nem köthető szerződés, ami azt jelenti, hogy olyan szolgáltatás nem vehető igénybe a kártyával, amelyet az elfogadóhelyen csak közvetítve nyújtanak (közvetítői jegyértékesítés, utazásközvetítés stb.)

Egyéb változások

November 23-tól szabályozták a munkavállaló halála esetén történő öröklés szabályait. Ha a kibocsátó felé hitelt érdemlően bizonyítják azt, felfüggesztik az utalvány használatát a hagyatéki eljárás végéig. Ezután a hagyatékátadó végzéssel kifizethető az örökös részére a SZÉP kártyán lévő összeg készpénzben, 15 munkanapon belül.

Ha kilép év közben a dolgozó, akkor a túlfizetésről nem kérhet visszautalást a foglalkoztató, az utolsó elszámoláskor rendeznie kell a munkavállalóval az arányosan számított összeg feletti részt.

Ha szeretne eltérő összeget juttatni a dolgozóknak a cég, mindenképp érdemes erről szóló belső szabályozást készítenie.

További cafeteriával, személyi jövedelemadóval kapcsolatos 2013. évi változásokat talál összefoglaló anyagunkban: https://www.eutax.hu/valtozasok-2013/szemelyi-jovedelemado