Az adóhatóság az ellenőrzés során alapvetően a vizsgálat alá vont adózó iratai alapján teszi megállapításait. Az adóhatóság megállapításának alátámasztásához gyakran felhasználja az Art. 1. § (7) bekezdését. A hivatkozott jogszabály kimondja, hogy a szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyleteknek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. E rendelkezés ad módot az adóhatóság számára, hogy a gazdasági eseményeket adójogi szempontból minősíthesse. Az adóhatóság minősítése kizárólag adójogi értelemben releváns, a szerződés, ügylet polgári jogi megítélésére nincs kihatással. Ugyanis a szerződés, ügylet valós tartalmának megítélése a Polgári Törvénykönyv rendelkezései alapján kizárólag a polgári bíróság hatásköre, erre az adóhatóságnak nincs törvényi felhatalmazása.

Tegyük fel, hogy az ellenőrzés alá vont adózónál az adóhatóság alkalmazta az Art. 1. § (7) bekezdését és a vállalkozás által kötött szerződést adójogi szempontból eltérően minősítette.

Milyen következményekkel jár az adóhatóság megállapítása a másik szerződő félre, ha az adóhatóság illetékes szerve nála is vizsgálatot rendelt el?

Az Art. 130. §-a értelmében az adókötelezettséget érintő jogviszony (szerződés, ügylet) alanyainak ellenőrzése során ugyanazon jogviszonyt az adóhatóság nem minősítheti adózóként eltérően, a jogviszony egyik alanyánál tett megállapításait hivatalból köteles figyelembe venni a jogviszony másik alanyának ellenőrzése során. Ilyen tartalmú rendelkezést a 2003. december 31-éig hatályos adózás rendjéről szóló törvény nem tartalmazott.

A rendelkezés alkalmazásának szempontjából a leglényegesebb annak tisztázása, hogy az adóhatóság milyen típusú ellenőrzések során tett megállapításaikkal kapcsolatban terheli az Art. 130. §-ában rögzített kötelezettség. Ezek kizárólag az adókötelezettség felülvizsgálatára irányuló, ellenőrzéssel lezárt időszakot teremtő utólagos vizsgálat megállapításai. Vizsgálatnak minősül az adó-visszaigénylés, támogatás jogosságának kiutalás előtti felülvizsgálata is.

Az Art. átmeneti rendelkezései között található 182. § (3) bekezdése szerint az Art. 2004. január 1-jétől hatályos rendelkezései – így az Art. 130. §-a is – nem lehet alkalmazni a 2003. december 31-éig hatályos rendelkezései alapján hozott jogerős határozatok esetében. Ebből adódóan a 2003. december 31-éig jogerőre emelkedett adóügyek esetében elvileg nem köti az adóhatóságot az Art. 130. §-a. Azonban az adóhatóság a 2003. december 31-ig jogerőre emelkedett ügyekben sem dönthetett másként a jogviszony egyik alanyánál, mint a másiknál, akkor sem, ha erre vonatkozó tételes tiltó rendelkezést nem tartalmazott 2003. december 31-éig a törvény szövege. Az Art. alapelvei között megtalálható a 1. § (3) bekezdése, mely kimondja, hogy az adóhatóság minden ügyben megkülönböztetés nélkül, a törvényeknek megfelelően köteles eljárni és intézkedni. A jogbiztonság alapelvével nem egyeztethető össze ezzel ellentétes adóhatósági eljárás. E adózási alapelv – amely lényegében a jogbiztonság elvét fogalmazza meg – az adózás rendjéről szóló törvény bevezetésétől fogva minden egyes évben hatályos volt és 2004. január 1-jétől hatályba lépett Art. is magában foglalja.

Az Art. 130. §-a bekezdése útján a jogalkotó azt kívánta biztosítani, hogy az adóhatóság következetesen járjon el az adóügyekben, mindkét szereplő vonatkozásában azonos módon döntsön.

Az adóhatóság nemleges vizsgálata azt jelenti, hogy az adóhatóság az adózóval egyező módon értelmezte a szerződést, ügyletet. Azaz a megállapítás hiánya már önmagában kötelezi az adóhatóságot a másik félnél is, azaz megállapítást nem tehet a két fél közötti jogügylettel kapcsolatban. A jogszabályhely szövegének szó szerinti szövegéből kiolvasható olyan értelmezés is, amely szerint az adóhatóságot akkor köti saját döntése, ha az ügyletet, szerződést konkrétan értelmezte. Ez azt jelentheti, hogy az adóhatóság arra hivatkozhat, hogy a vizsgálat során a szerződést, ügyletet nem minősítette, ezért konkrét döntés hiányában nincs kötelezettsége a másik félnél.

A kockázatok abban rejlenek, hogy az Art. 130. §-ával kapcsolatban egységes joggyakorlat az adóhatóság berkeiben nem alakult ki. Ebből adódóan bizonytalansági faktorként jelentkezik, hogy az adóhatóság milyen tartalommal értelmezi a jogszabályi rendelkezést.

Erre két példát hozzunk fel.

Egyrészt az Art. 130. §-a azt a kérdést sem szabályozza, mi az adóhatóság teendője akkor, ha az egyik félnél ugyan jogerős az adóhatósági döntés, de a jogerős határozat bírósági felülvizsgálata van folyamatban, a másik félnél pedig az ellenőrzés még nem zárult le vagy a határozat még nem jogerős. A jelenlegi adóhatósági gyakorlat szerint a bírósági felülvizsgálat alatt álló ügyben saját jogerős határozatukban foglaltakat érvényesítik a másik félnél is. Felvetődik annak kérdése, hogy az adóhatóság eljárása jogszerűnek tekinthető-e. Amennyiben a közigazgatási perben a bíróság más álláspontot foglal el, akkor a másik félnél is ennek megfelelően kell eljárnia az adóhatóságnak. Tekintettel az Art. 130. §-ában foglaltakra az adóhatóságnak a bírósági döntésig a folyamatban levő eljárást fel kell függesztenie a másik félnél, mivel döntés kizárólag a bírósági ítélet ismeretében hozható.

Másrészt nem rendelkezik a jogszabályhely arról, hogyan kell eljárnia az adóhatóságnak, ha az egyik félnél ugyan jogerős a határozat, de felügyeleti intézkedés iránti kérelmet nyújtott be az adóalany. A jelenlegi adóhatósági gyakorlat megegyezik a bírósági felülvizsgálatnál leírtakkal. Ebben az esetben is megkérdőjelezhető a kialakult gyakorlat jogszerűsége. Ebben az esetben is indokolt lenne a másik félnél az eljárás felfüggesztése a felügyeleti intézkedés iránti kérelem elbírálásáig.

Az Art. 92. § (7) bekezdése alapján, ha az ellenőrzés során az adóhatóság más adózóra kiterjedően kapcsolódó vizsgálat lefolytatását rendeli, az ellenőrzésre nyitva álló határidő 90 nappal meghosszabbodik. Az ellenőrzés alá vont vállalkozásnak arra kell számítania, hogy az adóhatóság rutinszerűen elrendeli, vagy az arra illetékes adóhatósággal elrendelteti a kapcsolódó ellenőrzést, mivel ezáltal időt nyer az ellenőrzés lezárására. Az ellenőrzési határidő meghosszabbodásáról az ellenőrzést lefolytató adóhatóságnak értesítenie kell a vizsgálat alá vont adózót. Az adóhatóság értesítésében általában nem tájékoztatja arról az adózót, hogy kinél kezdeményezte vagy kezdeményeztette a kapcsolódó ellenőrzést. Az ellenőrzés alá vont vállalkozásnak mindenképpen információt kell szereznie erről. Ugyanis elképzelhető, hogy a másik félnél az ellenőrzést lefolytató vagy illetékességének hiányában az illetékes adóhatóság utólagos vizsgálatot rendel el a hozzá érkezett átirat alapján. Ebben az esetben az ellenőrzést lefolytató, illetve – más adóhatóság illetékessége esetében – mindkét adóhatóságot köti az Art. 130. §-a, azaz azonos módon kell dönteni (dönteniük). Mindkét ellenőrzött adózó elemi érdeke, hogy kontrollálja, az adóhatóság valóban ennek megfelelően jár-e el.

Az adózóknak érdemes élni az Art. 130. §-a adta lehetőséggel. Az adóalanynak saját jól felfogott érdekében nem szabad az adóhatóságra hagyatkoznia. Az adóhatóság vállára az 130. §-a jelentős adminisztrációs terhet ró. Ugyanis az adóhatóságnak minden ellenőrzés során hivatalból vizsgálni kell, hogy a másik félnél az illetékes adóhatóság lefolytatott-e vizsgálatot az ellenőrzés alá vont időszakra és ennek során milyen döntést hozott az adott szerződés, ügylet tekintetében. Ennek megállapítása, azonban mindenképpen megköveteli a másik adóhatóságtól a vonatkozó iratok bekérését és tanulmányozását. Várhatóan az adóhatóság rutinszerűen e kötelezettségének nem fog eleget tenni, tekintettel az ellenőrzésben tevékenykedők leterhelésére és az ezzel ellentétes gyakorlatra. Könnyen belátható, hogy a vállalkozásoknak nem szabad kizárólag az adóhatóság körültekintésére számítania, hanem ennek ellenkezőjére számítva az adózónak kell a szükséges lépéseket megtennie. Amennyiben az adóhatóság alkalmazva az Art. 1. § (7) bekezdését, az adózótól eltérően értelmezi a szerződést, ügyletet, akkor minden esetben javasolt az adóhatóság figyelmét felhívni az Art. 130. §-ban előírt kötelezettségére. Ezen túlmenően minden esetben javasolt a másik felet megkeresni és információt kérni arról, hogy az illetékes adóhatóság a nála lefolytatott ellenőrzés során az adott ügylettel kapcsolatban tett-e megállapításokat, és ha igen, akkor milyen tartalmú megállapításokat tett.

Az adóhatóságnak hivatalból kell intézkedni akkor is, ha egyik félnél hozott határozatot az I. fokú adóhatóság saját hatáskörben visszavonja vagy módosítja, illetve a II. fokú adóhatóság megsemmisíti vagy megváltoztatja. Elképzelhető, hogy az egyik félnél az eredetileg jogerőre emelkedett határozat alapján, a másik félnél is az adóhatóság másik szervezeti egysége azonos elveken alapuló megállapítást tett az Art. 130. §-ára hivatkozva. Ekkor az I. vagy II. fokú adóhatóságnak átirat útján hivatalból intézkednie kell, hogy a másik félnél is elvégezze az illetékes adóhatóság a korrekciót, függetlenül attól, hogy a másik fél nem kifogásolta meg az adóhatósági megállapításokat.

Az Art. 130. §-a lehetőséget ad arra is adózónak, hogy a nála elrendelt adóhatósági ellenőrzés időtartamát lerövidítse. Amennyiben tudomása van arról, hogy az adott szerződéses konstrukciót, ügyletet a másik félnél lefolytatott ellenőrzés felülvizsgálta és nem tett megállapítását, akkor erre felhívhatja az ellenőrzés figyelmét. Mivel a másik félnél lefolytatott nemleges vizsgálat ténye is azonos konzekvenciával bír, ezért önmagában az ellenőrzés ténye jelzésének is jelentősége van. Így az ellenőrzés nem köti le kapacitásait a szerződés, ügylet vizsgálatára, amely az ellenőrzés mielőbbi befejezését eredményezheti.

Az Art. 130. §-ához kapcsolódik a 100. § (4) bekezdése is. A szóban forgó rendelkezés értelmében, ha az adóhatóság a vizsgálat megállapításait más adózónál végzett kapcsolódó vizsgálat eredményével támasztja alá, ez erről szóló jegyzőkönyvnek, illetőleg határozatnak az adózót érintő részét az adózóval részletesen ismertetni kell. A vizsgálat alá vont vállalkozásnak e jogát saját érdekében mindenképpen érvényesítenie kell. Ugyanis ezen információk alapján módja van megítélni azt, hogy az adóhatóság milyen alapon vitatja a szerződés, ügylet tartalmát és ezeket az információkat védekezése során felhasználhatja.