6.10. Az átlagkereset számítása
Átlagkeresetet a munkavállaló részére a munkaviszonyra vonatkozó szabályokban meghatározott esetekben kell fizetni. Így például felmondás esetén a munkavégzés alóli mentesítés tartamára; a végkielégítés fizetésénél; a munkakörön kívüli foglalkoztatás esetén, ha az ott elért kereset kevesebb az átlagkeresetnél; átlagkeresetet kell alapul venni a kártérítés körében is annak összege kiszámításával kapcsolatban a jogszabályban meghatározott egyes esetekben [Mt. 167. § (1) és (3) bekezdése esetén, Mt. 179. § esetében stb.].
Ha a munkaviszonyra vonatkozó szabály értelmében a munkavállaló részére átlagkeresetet kell fizetni, illetőleg ha valamely számítás alapját az átlagkereset képezi, átlagkeresetként – 1995. szeptember 1-jét követően – a munkavállaló részére az átlagszámítás alapjául szolgáló időszakra (irányadó időszak) kifizetett munkabér időarányosan számított átlagát kell figyelembe venni.
Az átlagkereset-számítás alapjául általában az utolsó négy naptári negyedévre kifizetett munkabérek szolgálnak. Ha a munkavállaló munkaviszonya a négy naptári negyedévnél rövidebb, az átlagkeresete számításakor a nála számításba vehető naptári negyed év(ek), negyedév hiányában az utolsó naptári hónap(ok)ra kifizetett munkabért kell figyelembe venni. Ha pedig a munkavállalónak a munkáltatónál fennálló munkaviszonya egy naptári hónapnál rövidebb, átlagkereseteként a távolléti díjával azonos összeg tekintendő.
A szóban forgó átlagszámításnál a munkabér esedékességétől eltérő időben kifizetett munkabért az esedékes bérfizetési napon teljesített kifizetésnek kell tekinteni. Időbér esetén a személyi alapbért az átlagkereset esedékessége időpontjában érvényes összegben kell figyelembe venni. Az irányadó időszakban kifizetett, de ezt az időszakot meghaladó, meghatározott időtartamra járó munkabérnek, továbbá az irányadó időszakon kívüli időben kifizetett, de az irányadó időszak alatti munkavégzés alapján járó munkabérnek csak az átlagszámítás alapjául figyelembe vehető időszakra eső – a törvényben meghatározott, az alábbiak szerinti osztószám figyelembevételével számított – (időarányos) részét kell az átlagszámításnál a kifizetett unkabér összegébe beszámítani.
Az egy órára, illetve az egy munkanapra járó átlagkeresetet úgy kell kiszámítani, hogy a munkavállaló irányadó időszaki munkabérének együttes összegét osztani kell az adott időszakban munkában töltött, valamint a munkabérrel fizetett, de munkában nem töltött órák, illetőleg munkanapok számával (együtt: osztószám). Az a naptári negyedév – naptári negyedév(ek) hiányában az a naptári hónap, – amelyben a munkavállalónak kifizetett munkabéréhez osztószám nem tartozik, az irányadó időszak meghatározásánál nem vehető figyelembe.
Ha a munkaviszonyra vonatkozó szabály fizetési kötelezettség megállapításánál havi átlagkereset alkalmazását írja elő, akkor egy havi átlagkereseten a munkavállaló egy napi átlagkeresetének a huszonkétszerese értendő. Órabér esetén az egy napi átlagkereset az egy órára megállapított átlagkereset és a munkavállaló napi teljes munkaidejének a szorzata (Mt. 152. §).
Az átlagkereset-számítás alapját az irányadó időszakban kifizetett munkabérek képezik. A prémium a teljesítménybér egyik fajtája, ezért munkabérként kell számításba venni, és a törvény, valamint az ítélkezési gyakorlat értelmében az átlagkereset számítás szempontjából munkabérnek minősül a jutalom is. (LB. Mfv. II. 10 699/1994/2. sz., BH 1995/6/377. jogeset.)
Az átlagkereset meghatározása során az utolsó négy naptári negyedévnek azokat a negyedéveket kell tekinteni, amelyekben a munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt a munkavégzése alapján utoljára munkabérben részesült. Ha tehát a munkavállaló az utolsó négy naptári negyedévben táppénzes állományban volt, akkor az átlagkereset meghatározása szempontjából nem ezt az időt, hanem azon megelőző négy naptári negyedévet kell a számításnál figyelembe venni, amelyekben a munkavállaló munkavégzése alapján munkabérben részesült. (LB. Mfv. II. 10 657/1994. sz., BH 1995/3/192. jogeset.).
Az átlagkereset-számítás alapjául az utolsó négy naptári negyedévben kifizetett munkabérek szolgálnak. Ha a munkavállaló egész éven át munkaviszonyban állt a munkáltatóval, átlagkeresetét az adott év négy naptári negyedévének alapulvételével kell megállapítani. Ebből a szempontból nincs jelentősége annak, hogy a munkavállaló utolsó munkában töltött napja – az alkalmazott munkarend miatt – nem esik az év utolsó munkanapjára, amennyiben maga a munkaviszony még ezen a napon is fennállt. (LB. Mfv. I. 10 190/1994. sz., BH 1995/1/66. jogeset.).
Az átlagkereset az átlagszámítás alapjául szolgáló időszakban kifizetett munkabér időarányosan számított átlaga. A lakbér- és az étkezési hozzájárulás olyan szociális juttatás, amely nem minősül munkabérnek, ezért nem számítható be az átlagkeresetbe. (LB. Mfv. I. 10 729/1994. sz., BH 1995/10/612. jogeset.).
Ha a munkáltató a munkavállalóval történt külön megállapodás alapján a törvényben meghatározott mértékű végkielégítés összegén felül többlet-végkielégítést fizet, ez a kifizetés az átlagkereset-számítás szempontjából nem minősül munkabérnek. (LB. Mfv. I. 10 226/1996. sz., BH 1996/12/667. jogeset.).
A munkabér meghatározásánál nem egyedül annak elnevezése, hanem az azzal kapcsolatos összes körülmény az irányadó. (LB. Mfv. II. 10 810/1996. sz., BH 1997/12/608. jogeset.).
