A munka személyes végzésére vonatkozó kötelezettségből mindenekelőtt következik, hogy a munkavállaló köteles az előírt időben és helyen munkára megjelenni [Mt. 103. § (1) bek. a) pont].
Megjelenés munkavégzés céljából
a) Az Mt. szerinti előírt idő alatt a kollektív szerződés, valamint ennek hiányában a munkáltató által meghatározott munkakezdési időpont értendő [Mt. 118. § (1) bek.]. A munkakezdés időpontjának az említettek szerint történő meghatározása rendszerint vagy minden munkavállalóra azonos idővel, vagy a munkavállalók különböző csoportjaira eltérő idővel történik (pl. a takarítószemélyzet kezdő munkaideje rendszerint a többi munkavállaló munkakezdési időpontjánál korábbi vagy későbbi időben van megállapítva, eltérőek a munkakezdési időpontok a több műszakos üzemeknél).
A munkavégzés kezdésére a fentiek szerint meghatározott idő azonban nem mindig esik egybe azzal az időponttal, amikor a munkavállalónak a munkáltatónál meg kell jelennie; annál korábbi és későbbi időpont is lehet. Például a munkáltató a rendes munkakezdési időpont előtt túlórát rendel el a munkavállalónak, ezesetben tehát a munkát korábban kell felvennie. Más esetben a túlóráért szabadidőre jogosult munkavállalónak a szabadidőt úgy adják ki, hogy több napon keresztül két órával később kell a munkát megkezdenie. Ilyenkor viszont a rendes munkakezdési időpontnál később kezd a munkavállaló. A helyzet tehát az, hogy ezekben az esetekben a munkavállaló abban az időpontban köteles a munkahelyén munkára megjelenni, amelyet a munkáltató külön meghatároz.
Sajátosan alakul a munkára megjelenés kötelezettsége a rugalmas munkaidő beosztás alkalmazása esetén, mivel a munkáltató ilyenkor csak a napi munkaidő egy részére határoz meg kötelező munkahelyen tartózkodási időt (annak kezdő és záró időpontját). Ezesetben tehát a munkavállaló kötelezettsége ezen időponttól való megjelenésre vonatkozik, emellett – a munkáltatónál kialakított rendszer figyelembevételével – maga határozza meg, hogy napi munkáját mikor kezdi.
b) Az Mt. szerinti előírt helyet mindenekelőtt az dönti el, hogy a felek a munkaszerződésben miben állapodtak meg. Vagyis, hogy állandó munkahelyet kötöttek-e ki vagy változó munkahelyet,illetőleg ha a munkavállaló munkáját – a munka természetéből eredően – szokásosan telephelyen kívül végzi, állandó munkavégzés helyeként mit határoznak meg [Mt. 76/C. § (1)-(3) bek., részletesen ld. a munkavégzés helyéről szóló részben]. Nyilvánvaló azonban, hogy önmagában a munkahelyben történő megállapodás nem jelenti azt, hogy a munkáltató a munkavállalót esetenként ne foglalkoztathatná más helyen. Ennek megfelelően, ha a munkáltató utasítása adott esetben a munkavégzés helyeként a szerződés szerinti telephelytől eltérő helyet jelöl meg, a munkavállaló számára az előírt hely alatt adott esetben ezt kell érteni.
A személyes munkavégzés
Az Mt. szerint a munkavállaló köteles munkáját személyesen ellátni.
A személyes munkavégzés követelménye a munkaviszony alapján folyó munka általános körülményeiből fakad. A munkavállaló munkájának ugyanis a munkáltatónál érvényesülő munkamegosztásba kell beilleszkednie; gyakran nagy értékű gépeket, munkaeszközöket stb. kell kezelnie vagy őriznie; részese azoknak a belső munkahelyi ismereteknek, adott esetben állami-, szolgálati vagy üzemi titkoknak, amelyek illetéktelen személyeknek tudomására jutása a nemzetgazdaság, a munkáltató vagy mások érdekeit sérthetné; meghatározott kollektíva tagjaként kell dolgoznia stb. Fontos érdek fűződik tehát ahhoz, hogy a munkát az a dolgozó végezze, akit a munkáltató éppen képzettségére, gyakorlatára, megbízhatóságára, személyes tulajdonságaira stb. tekintettel alkalmazott.
A személyes munkavégzés kötelezettsége alapján a munkavállaló köteles
- az előírt időben és helyen munkára megjelenni,
- munkára való képessége fenntartásáról folyamatosan gondoskodni,
- a munkaviszonyból eredő feladatait személyesen teljesíteni.