A munka személyes végzésére vonatkozó kötelezettségből mindenekelőtt következik, hogy a munkavállaló köteles az előírt időben és helyen munkára  megjelenni [Mt. 103. § (1) bek. a) pont].

Megjelenés munkavégzés céljából

a)   Az Mt. szerinti előírt idő alatt a kollektív szerződés, valamint ennek hiányában a munkáltató által meghatározott munkakezdési időpont értendő [Mt. 118. § (1) bek.]. A munkakezdés időpontjának az említettek szerint történő meghatározása  rendszerint vagy minden munkavállalóra   azonos   idővel, vagy a munkavállalók különböző csoportjaira eltérő idővel történik (pl. a takarítószemélyzet kezdő munkaideje rendszerint a többi munkavállaló munkakezdési időpontjánál korábbi vagy későbbi időben van megállapítva, eltérőek a munkakezdési időpontok a több műszakos üzemeknél).

A munkavégzés kezdésére a fentiek  szerint  meghatározott  idő  azonban  nem  mindig esik egybe  azzal az időponttal,  amikor  a  munkavállalónak a munkáltatónál  meg  kell jelennie; annál  korábbi  és későbbi időpont is lehet.  Például a munkáltató  a  rendes munkakezdési időpont előtt túlórát rendel  el a  munkavállalónak, ezesetben  tehát  a munkát korábban kell felvennie. Más esetben a túlóráért szabadidőre jogosult munkavállalónak  a  szabadidőt  úgy adják ki,  hogy több napon  keresztül  két  órával később kell a munkát megkezdenie. Ilyenkor viszont a rendes munkakezdési időpontnál később kezd a munkavállaló. A helyzet tehát az, hogy ezekben az esetekben a munkavállaló abban az időpontban köteles a munkahelyén munkára megjelenni, amelyet a munkáltató külön meghatároz.

Sajátosan alakul a munkára megjelenés kötelezettsége a rugalmas  munkaidő beosztás alkalmazása esetén, mivel a munkáltató ilyenkor csak a napi munkaidő  egy részére határoz meg kötelező munkahelyen  tartózkodási időt (annak kezdő és záró időpontját). Ezesetben tehát a munkavállaló   kötelezettsége ezen időponttól való megjelenésre vonatkozik, emellett – a munkáltatónál kialakított rendszer figyelembevételével – maga határozza meg, hogy napi munkáját mikor kezdi.

b)  Az  Mt. szerinti előírt helyet  mindenekelőtt az dönti el, hogy  a  felek  a munkaszerződésben miben állapodtak meg. Vagyis, hogy állandó munkahelyet kötöttek-e ki vagy változó munkahelyet,illetőleg  ha a munkavállaló  munkáját  –  a munka természetéből eredően – szokásosan telephelyen kívül végzi, állandó munkavégzés helyeként mit határoznak meg [Mt. 76/C. § (1)-(3) bek., részletesen ld. a munkavégzés helyéről szóló részben]. Nyilvánvaló azonban, hogy önmagában a munkahelyben történő megállapodás  nem  jelenti  azt,  hogy  a  munkáltató  a  munkavállalót  esetenként ne foglalkoztathatná más helyen. Ennek megfelelően, ha a munkáltató utasítása adott esetben a munkavégzés  helyeként a szerződés szerinti telephelytől  eltérő  helyet  jelöl meg, a munkavállaló számára az előírt hely alatt adott esetben ezt kell érteni.

A személyes munkavégzés

Az Mt. szerint a munkavállaló köteles munkáját személyesen ellátni.

A személyes munkavégzés követelménye a munkaviszony alapján folyó munka általános körülményeiből fakad. A munkavállaló munkájának ugyanis a munkáltatónál érvényesülő munkamegosztásba kell beilleszkednie;  gyakran  nagy értékű gépeket, munkaeszközöket stb. kell kezelnie vagy őriznie; részese azoknak a belső munkahelyi ismereteknek, adott esetben állami-, szolgálati vagy üzemi titkoknak, amelyek illetéktelen  személyeknek tudomására jutása a nemzetgazdaság, a munkáltató vagy mások érdekeit sérthetné; meghatározott kollektíva tagjaként kell dolgoznia stb. Fontos érdek fűződik tehát ahhoz, hogy a munkát az a dolgozó végezze,  akit  a munkáltató éppen képzettségére, gyakorlatára, megbízhatóságára, személyes tulajdonságaira stb. tekintettel alkalmazott.

A személyes munkavégzés kötelezettsége alapján a munkavállaló köteles

  • az előírt időben és helyen munkára megjelenni,
  • munkára való képessége fenntartásáról folyamatosan gondoskodni,
  • a munkaviszonyból eredő feladatait személyesen teljesíteni.