A munkavállaló a munkáltató által meghatározott költségkeret terhére részesül a béren kívüli juttatásokból, és olyan elemeket választ, ami számára a hosszú és rövid távú céljaihoz, élethelyzetéhez stb. a legjobban illeszkedik.A jól felépített Cafeteria a hasonló munkakörben munkavállalókat hasonló keretösszegben részesítheti. Rendszeresen és törvényesen kapják meg a cég által biztosított juttatásokat. Sőt a bérük után személyi jövedelemadót és 2007-től megnövekedtet járulékot is fizetnek. Ezzel szemben a Cafeteria keretüket, amennyiben okosan választanak, akár az utolsó forintig elkölthetik.

Miért jó a munkavállalónak cafetéria rendszer?

A hasonló munkakörben a munkavállalók többnyire hasonló kerettel gazdálkodnak.

Míg például eddig az iskolakezdési támogatást csak a közoktatási intézményben (kizárólag az általános iskolában, vagy középiskolában) tanuló gyermekes szülők vehették igénybe (akár mindkét szülő is egyszerre egy gyermek után), a többi munkavállaló nem részesült ilyen jellegű juttatásban, ami esetenként feszültséghez is vezetett a javadalmazások meghatározásakor. Erre is megoldást nyújthat a Cafeteria rendszer.

Egy Cafeteria rendszer bevezetése során felmerülhetnek olyan munkavállalói kételyek is, hogy ezáltal kevesebb jövedelemmel fog rendelkezni a munkavállaló. Előfordult olyan is a munkáltató béremelés helyett adómentes juttatásokkal kívánta a munkavállalók jövedelmét növelni és ez a munkavállalók ellenállása miatt hiúsult meg. Munkavállalói oldalról többek között volt olyan indok, hogy egy hitelfelvétel esetén a magasabb jövedelem (ami után adó és járulékfizetési kötelezettség is felmerül) után több hitelt kaphatnak.

Számoljunk csak: 10 000 forint béremelés esetén (ha a legmagasabb adósávval számolunk) több mint 50 százalékos adó és járulék elvonás keletkezik, vagyis kevesebb mint a fele marad meg a munkavállalónak elkölthető jövedelemként. Ugyanakkor, ha ez az összeg nem béremelésként, hanem mondjuk melegétel utalványban kerül juttatásként kifizetésre, a teljes 10 000 forint elkölthető jövedelemként jelentkezik a munkavállalónál. A hitelintézetek egyébként is a nettó jövedelmeket nézik egy hitelfelvételi kérelem elbírálása során és lehetőség van a Cafeteria rendszerben kapott juttatásokat egyéb jövedelemként feltüntetni a jövedelemigazoláson.

Miért jó a munkavállalónak ez a juttatás?

Tehát egy adómentes juttatás akár nagyobb nettó jövedelmet is jelenthet. összefoglalóan megállapítható, hogy a következő előnyökkel jár egy Cafeteria rendszer bevezetése a munkavállalónál:

  • a szabad választás önállósága;
  • egyéni igények magasabb szintű kielégítése;
  • magasabb jövedelemszint elérése;
  • rugalmasság.