A szövetkezet  különösen a termelő típusú szövetkezet – a szocialista gazdálkodásban jelentős szerepet töltött be. Az úgynevezett szövetkezeti mozgalom az 1988. évi („régi”) gazdasági törvény megalkotásakor olyan erős volt, hogy annak ellenére, hogy a szövetkezet alapvetően gazdasági célú, a tagság közös vagyonán, és közös gazdálkodásán alapuló közösség, nem lehetett a gazdasági társaságok között szabályozni, hanem külön törvényt, az 1992. évi I. törvényt kellett a szövetkezetekről megalkotni.

Ez a törvény a szövetkezet fogalmát még úgy határozta meg, hogy a szövetkezet a szövetkezés szabadsága, és az önsegély elvének megfelelően létrehozott közösség, amely a tagok személyes közreműködésével és vagyoni hozzájárulásaival, demokratikus önkormányzat keretében a tagok érdekeit szolgáló vállalkozási, és más tevékenységet folytat.
Az 1992. évi I. törvény a szövetkezeten belüli munkavégzés szabályait új alapokra helyezte. E szerint a tagsági viszony alapján a szövetkezet és a tag között kétféle munkavégzésre irányuló jogviszony jöhet létre: vagy egy vállalkozási típusú munkavégzés, amelynek mögöttes szabálya a Ptk., vagy munkaviszony jellegű munkavégzés, amelyre a Munka törvénykönyvének rendelkezései az irányadók. E törvény nem írt elő munkavégzési kötelezettséget pusztán a tagsági jogviszony alapján, a tag azonban eldönthette, hogy kíván-e a szövetkezettel vállalkozási jellegű munkavégzésre irányuló szerződést kötni, vagy munkaviszony jellegű jogviszonyt létrehozni.

A szövetkezeti tag munkaviszony jellegű jogviszonya lényegében csak annyit jelentett, hogy amennyiben a munkaviszony speciális alanyai a szövetkezet és a szövetkezeti tag, a közöttük létrejövő jogviszony nem lehet munkaviszony, csak „munkaviszony jellegű jogviszony”, amelyre azonban teljes egészében az Mt. szabályait kell alkalmazni.

2000-ben az új törvényi szabályozással a törvényalkotók a szövetkezeti modellt gyökereiben módosítani kívánták. Az új szövetkezetekről szóló 2000. CXLI. törvény már úgy határozza meg a szövetkezet fogalmát, hogy szövetkezet az alapszabályban meghatározott összegű részjegytőkével alapított, a nyitott tagság, és a változó tőke elvei szerint működő, a tagok saját gazdálkodása eredményességének előmozdítását – ide értve a természetes személy tagok fogyasztását is, illetve esetenként tagjai, munkavállalói, és azok hozzátartozói kulturális oktatási, szociális szükségletei kielégítését szolgáló jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet. Ez az új szövetkezei modell már a beszerző-értékesítő-szolgáltató- fogyasztó szövetkezetet veszi alapul, s közelít a hagyományos polgári szövetkezeti elvekhez.

Az új szövetkezetekről szóló törvény már nem tartotta fenn az egyébként főleg ideológiai alapon élő megkülönböztetést, s az 59. § kifejezetten kimondta, hogy ha az alapszabály a személyes közreműködés egyéb módjaként munkavégzési kötelezettséget is előír, e munkavégzésre a szövetkezet a taggal munkaszerződést köt. Az egyértelműség kedvéért még azt is rögzítette, hogy szövetkezeti tag tagsági viszonyának vagy munkaviszonyának a megszűnése a másik jogviszonyra nincs kihatással. E szabály szerint tehát a tag személyes közreműködésének egyik formája a munkavégzés. Munkavégzés esetén a taggal a szövetkezetnek munkaszerződést kell kötnie. Ilyenkor egymástól függetlenül áll fenn a tagsági jogviszony, amelyre az új szövetkezetekről szóló törvény vonatkozik, valamint a munkajogviszony, amelyre a Munka Törvénykönyve az irányadó.

Tekintettel arra, hogy az új szövetkezetekről szóló törvény hatályba lépésekor már működő, bejegyzett szövetkezetek – amennyiben alapszabályukat nem módosítják az új szövetkezetekről szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően – a törvény hatályba lépésekor irányadó rendelkezéseket 2006. december 31-ig még alkalmazhatják, a szövetkezeti tag munkaviszony jellegű jogviszonyára vonatkozó szabályok e szövetkezetekre jelenleg még irányadók.