Számlára vonatkozó szabályok
Az általános forgalmi adó alapdokumentuma, az adó megállapításának, illetve levonásának a bizonylata a számla. A számlát kibocsátó felel azért, amit a számlában feltüntet mind jogi értelemben, mind számszakilag. […]
Az általános forgalmi adó alapdokumentuma, az adó megállapításának, illetve levonásának a bizonylata a számla. A számlát kibocsátó felel azért, amit a számlában feltüntet mind jogi értelemben, mind számszakilag. […]
2008-tól a számlázás alapvető szabályai között a korábbi évekhez képest változás, hogy igazodva a 6. irányelvként definiált hozzáadott érték adóról szóló 2006/112-es EK irányelv rendelkezéseihez, ennek figyelembe vételével a bizonylatolás tekintetébe részletesebb szabályok kerültek meghatározásra. Mint ismeretes az irányelv részletesen szabályozza számlázásra [...]
A számla kiállításával kapcsolatban a csatlakozástól megjelenik egy új szabály, miszerint az adókötelezett helyett, annak nevében és azzal egyetemleges felelősséggel – előzetes írásbeli megállapodás alapján – harmadik személy is jogosult számla kiállítására (43. § (6) bekezdés). A számlára vonatkozó egyéb szabályok ugyanazok, mint [...]
Az Áfa tv. alapján számlának minősül minden olyan okirat, amely megfelel az Áfa tv. 159-178. paragrafusaiban előírtaknak. […]
Az új Áfa tv. 169. paragrafusa tételesen meghatározza a számla adattartalmát. A számlának a következő adatokat kell tartalmaznia (természetesen, ha az adott ügylettel kapcsolatban nem szükséges valamely adat feltüntetése, akkor azt a számlán sem kell jelölni): kibocsátás kelte; számla sorszáma; a kibocsátó [...]
A törvény 2008-tól már nem sorolja fel taxatíve, hogy melyek az egyszerűsített számla (mint alapesetben készpénzfizetési számla) tartalmi követelményei, hanem a számla egyszerűsítésének az eseteit taglalja. Ennek megfelelően egyszerűsített számla bocsátható ki: az előleg esetén, ha azt forintban határozták meg, amennyiben az ellenértéket a [...]
Új elemként került bele az Áfa törvénybe a gyűjtőszámla elnevezés. Az ugyanazon eladó és vevő között megvalósult, egyébként számlakibocsátással járó ügyletekről a teljesítés napjával egyidejűleg, illetőleg az azonos adómegállapítási időszakban teljesítéseiről lehetőség van csupán egy számla, azaz gyűjtőszámla kibocsátására. A [...]
Az Áfa tv. 169. §. tartalmazza a számla előírt adattartalmát. Az Áfa tv. 169. § a) pontja alapján a számlának és a gyűjtőszámlának tartalmaznia kell a kibocsátás keltét. Az Áfa tv. 176. § (2) bekezdése alapján az egyszerűsített adattartalmú számla, [...]
Azonban ha az adóalany minden értékesítéséről számlát bocsát ki, akkor mentesül a gépi kiállítású nyugtakibocsátási kötelezettség alól! […]
A számla módosításának a szabályai 2008-tól megváltoztak. A számla módosítására akkor nyílik meg a lehetőség, ha a számla kibocsátásának alapjául szolgáló ügylet meghiúsul (ekkor stornó, vagy érvénytelenítő bizonylatot kell kiállítani), vagy az adó alapja módosul. A helyesbítés esetén javasolt feltüntetni [...]